2012. április 14., szombat

Roza története – aki 56 évesen, cukorbetegséggel küzdve is 20 kilót fogyott


Ma ismét egy példaértékű történetet osztok meg veletek. Roza, egy 56 éve, cukorbeteg nagymama története, aki megmutatta, hogy minden betegsége ellenére is le tud fogyni az egészsége érdekében. Ez ismét egy példa arra, hogy mindent lehet, csak akarni kell és persze ésszel csinálni. Minden elismerésem, fantasztikus akaraterővel rendelkezik és szerintem mindannyian példát vehetünk róla, tanulhatunk tőle. Íme a története:


"Gyerekkoromban az egyszerű falusi emberek egyszerű és tápláló ételeit fogyasztottam. Amolyan „duci” kislány voltam. A családomban nem volt senki, aki túlsúllyal küszködött volna. Itt nem arra gondolok, hogy idős korukra némely nagynénéim inkább kövérek voltak, hanem a normál életkorra. Akkor mindenki „ledolgozta” szó szerint az elfogyasztott kalóriát: állatok, kert, mezőgazdasági munka a termelőszövetkezetben. Jó egészségnek örvendtem, jó étvágyam volt, így különösebben senki nem foglalkozott a súlyommal. Mintegy 50 évvel ezelőtt egy picurka faluban ez egyáltalán nem volt szokás:) Gyakran ettünk tésztát, zsíros húsokat. Főzeléket csak szezonban. Egyszer fehérje allergiám lett, hosszú ideig el voltam tiltva a húsoktól, a tojástól. De nem is hiányzott. A mai napig sem vagyok nagy húsevő.


Nem tudnám megmondani, hány kg lehettem, de a barátnőim hozzám képes inkább soványak voltak. Sportolásra nem volt lehetőségem, iskolába is a 3-ik faluba jártunk. Ott lett volna lehetőség sportolni, de rendszeres iskolajárattal jártunk iskolába, nem lehetett ottmaradni. Annyit sportoltam, amit a heti x testnevelési óra adott. Gyerekként a fára mászástól a kerékpározáson át a fogócskáig azért volt mozgás.

Mikor már teenager lettem, középiskolába jártam, a világ is jobban kinyílt számomra, akkor ilyen-olyan fogyózásba én is mindig belekezdtem, de nem sok eredménye volt. Olyan 17 éves lehettem, amikor egy alkalommal, amikor valamiért a háziorvoshoz (akkor körzeti orvos) mentem, nevetve megjegyezte, nem gondolom-e, hogy fogyhatnék pár kg-ot? 76 kg voltam akkor, 162 cm. Ez nagyon rosszul esett. Szégyelltem magamat. Addig soha, senki nem mondta, nem éreztette velem, hogy molett vagyok. Jól éreztem magamat a bőrömben. Csinos, szép arcú, fehér bőrű, vörös hajú lány voltam. Valami kimondhatatlan dac vett erőt rajtam és onnan kezdve szinte semmit nem ettem. 10 dkg parizerrel elvoltam akár egész nap. El is kezdtem fogyni. Nem kissé. Édesanyám orvoshoz vitt. Ő faggatózott, hogy miért is nem eszem, de dacos voltam és nem mondtam neki semmit. 1 év alatt fogytam 20 kg-ot. Sovány lettem, de rosszkedvű. Most visszagondolva inkább azt mondanám, depressziós voltam. Egyáltalán nem voltam szép. Az alkatom nem olyan. Az 56 kg orvosilag hiába volt ideális, ha az arcom beesett volt, inkább betegesnek látszottam. És szinte sosem nevettem.

Ami mindenkit aggasztott, az az volt, hogy nem állt meg a fogyásom. Ha közben férjhez nem megyek és terhes nem leszek, lehet, hogy szép lassan elfogytam volna:)) Aztán a terhességem alatt híztam 30 kg-ot:(( És ebből 20 rajtam is maradt. Nem zavart. Jól éreztem magamat, csinos voltam, jókedvű és magabiztos. 9 év múlva született a második gyermekem, akkor már „csak” 12 kg-ot híztam. Ebből rajtam maradt a fele. Olyan 80 kg +/- 2-3 kg voltam egész életemben. Többé nem fogyóztam. Én is elfogadtam magamat olyannak, a környezetem is olyannak szeretett:))

A változás 1997-ben következett be, amikor is elhagyott a férjem 22 év házasság után. Erről nem írnék bővebben, de nem a molettségem volt az oka, még ha – többek között – másik nő volt a dologban, akkor sem. 42 éves voltam. Komoly depresszióba estem. Elkezdtem fogyni. „Szépen” lassan hagytak el a kilók. Szanatóriumba kerültem. Kezdeni semmit nem tudtak velem. Fogyásom megint akkor állt meg, amikor helyre billent végül az életem kereke és új párom lett. Ekkor „csak” a lánykori 76-78 kg-ra híztam vissza, szintén szép lassan:)

Aztán rákos lettem:( Műtét, kemo, sugár, fogyás következett, hangulati mélypont, leszázalékolás, egyéb járulékos betegségek, szívinfarktus és szanatórium. Orvosilag még mindig volt rajtam felesleg, ezért aztán mindenféle diétákra akartak rávenni. Eszem ágában sem volt. Azt nem bántam volna, ha nem hízom vissza az elveszített kilókat, de nem tettem érte semmit. Eltelt 8 év és minden idők legmagasabb súlyával, 97 kg-mal éldegéltem. Nem zavart. A páromat sem. Ettem, ami jól esett, örültem, hogy még élek, unokáim születtek, majdhogy nem boldog voltam.

Két éve, amikor súlyosbodó szívproblémákkal kórházba kerültem, állapították meg, hogy bizony, magas a cukrom. A kardiológusom írt fel gyógyszert és ráírta a záró jelentésemre, hogy gondozást igényel. (A cukrom:) A háziorvosom viszont ezt nem vette ennyire komolyan, nem küldött a diabéteszes gondozóba. Odavetette, hogy diétázzam. Semmi egyéb. Én meg megígértem, hogy diétázni fogok. Így is lett. Több burgonyát, rizst iktattam az étkezésembe, és kevesebb húst. (Tudom most már, hogy nem ez a diabéteszes diétája, de akkor magam nem jártam utána, az orvos meg nem mondta, hogy milyen étkezést kövessek.) Egy alkalommal, egy véletlen súlymérés alkalmával meglepve tapasztaltam, hogy fogytam 5 kg-ot. Ez valami hallatlan lelkesedéssel töltött el. Igyekeztem kevesebbet enni. Elkezdtem vacsorára csak zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani. Az interneten tájékozódni kezdtem, hogy mi is az a diabétesz és milyen étrendet kell követni. Vércukor mérőt vásároltunk és rendszeresen ellenőrizni kezdtem a vércukromat. A gyerekeimtől kaptam egy könyvet, a „Cukorbetegek nagy diétás könyvét”. Az igazi változást ettől a könyvtől vezéreltetve számíthatom. Rájöttem, hogy finom ételeket fogyaszthatok, mérsékelve lehetőség szerint a szénhidrátok fogyasztását. Önmagamnak szabtam meg napi 180 g szénhidrátot. Digitális mérleget vettünk és elkezdtem megmérni az alapanyagokat és kiszámolni a szénhidráttartalmukat. Minden nap felírtam, mennyi szénhidrátot fogyasztottam. Általában a 130 g-ot sikerül tartani. Egy dologra nem sikerült „rászoknom”, de hát 56 éves vagyok, az eddigi életem nem úgy volt felépítve, uzsonnát nem igen tudok enni. Lenne rá lehetőségem bőségesen, egyszerűen elfelejtem. De az eredményeim ettől függetlenül is elég elfogadhatóak. Mire végül a cukorgondozóba kerültem, az orvos már csak az elismerését fejezte ki, ellátott még egy-két jó tanáccsal, és félévenkénti ellenőrzésre állított be.

Az elmúlt 15 hónapban 20 kg-ot fogytam. Ez nagyon jó. Sikerélményem van. A cukrom is beállt egy normál tartományba. Már alig várom, hogy ismét a gondozóba menjek, mert az orvosomtól biztosan nagy dicséretet zsebelhetek be:)

Sajnos, a rákos betegségem és a kezelések nem múltak el nyomtalanul felettem. Mozgásszervi betegségekkel, gerinccsigolya elcsúszással, ezzel járó fájdalmakkal küszködök. Sportolásra – a gerinc tornát kivéve – nem igen gondolhatok. Mozogni azért mozgok, amennyit csak lehet és tudok.

Állíthatom, azoknak is, akik pusztán fogyni szeretnének, hogy étrendváltoztatás és megfelelő mozgás nélkül nem lehet eredményeket elérni. Illetve csak rövid ideig tartó eredményt. Én gyakorlatilag úgy valósítottam meg a fogyásomat, ahogy általában mindenki szeretné, hogy sokat ne kelljen érte tenni. Hát nem kell. A szénhidrátokat kell csökkenteni, kicsivel kevesebb adagot fogyasztani, és az eredmény egészen biztos, hogy nem marad el. Ehhez manapság minden segítség adott. És nem kell méregdrága bogyókat és étrend kiegészítőket vásárolni. Állíthatom, hogy felesleges pénzkidobás. Azon a pénzen akkor inkább a teljes kiőrlésű lisztet, aminek a rosttartalma nagyon jó hatással van a szervezetünkre, zöldséget, gyümölcsöt vásároljunk. Én személy szerint túlzásnak tartom, hogy ilyenkor, amikor valaki étrendi változást akar beiktatni, rögtön méregdrága alapanyagokat kezd vásárolni. Nincs rá szükség. Ki lehet alakítani egy olyan étkezési formát, ami az egész család egészségét szolgálja, mindenki szívesen fogyasztja az elkészített ételeket, ezáltal elkerülendő az esetleges magas vérnyomást, diabéteszt.

Azt még megemlíteném, hogy nem sokkal az étrend változtatásom előtt kezdtem el hobbiként blogolni, ahol is az általam főzött-fogyasztott ételeket mutatom be. Itt már megtalálhatóak szénhidráttartalommal feltüntetve az azóta fogyasztott ételeink. Abból is látható – akit érdekel –, hogy semmi ördöngösség nincs a dologban:) Amit feltétlenül fontosnak tartok kihangsúlyozni, hogy amikor burgonya, tészta, süteményféle kerül az asztalra, abból természetesen a lehető legminimálisabb mennyiséget fogyasztom. Mert szerintem ritkán megengedhető egy kis bűnözés, csak ne gyakran és ne nagy mennyiségben kövessük el:)

Most boldog vagyok és jól érzem magamat. Boldog vagyok, mert elkerültem – remélem mindörökre – hogy inzulinozni kelljen magamat. Ez az, ami leginkább ösztönzőleg hat, hogy folytassam, tartsam ezt az életmódomat. Talán még pár kg-ot szeretnék fogyni, de mindenképpen úgy, hogy meg tudjak állni. Ha már 6-ossal kezdődik a súlyom, a tökéletes lesz:)) Ebben a diabéteszes orvosom segítségére számítok, mert ugye, az a tapasztalatom, ha elkezdek fogyni, nem tudok megállni. Viszont, ha megállok, mindenképpen szeretném megtartani az elért súlyomat. Az még mindig nem lesz az orvosilag ideális, de a korom és a jó közérzetem végett ragaszkodom a pár kg pluszhoz. Így, elképzeléseim szerint az egészségem is – legalábbis a diabétesz és következményei – rendben lesznek."
Kedves Roza, engedd meg, hogy itt is megköszönjem neked, hogy megosztottad velünk életed történetét. Sok sikert, kitartást, erőt és egészséget kívánok neked továbbra is. 

3 megjegyzés:

  1. Kedves Martinelli, én köszönöm:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Roza és Martinelli!
    Nagyon örülök, hogy megosztottátok Roza történetét, mert biztos vagyok benne, hogy sok embernek segíteni tudtok. Életmód váltásra van szükség és mozgásra, hogy egészségesek legyünk.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Roza! Már gratuláltam a blogodban, de itt is gratulálok az elért eredményhez, továbbra is ilyen kitartást és jó egészséget kívánok! Szeretettel: María

    VálaszTörlés