2011. szeptember 19., hétfő

Málna története, aki 56 kilót fogyott - 2 rész


Fotó: Kirschner Anna
Styling: Füster Anett
Smink/haj: Bukor Ágnes
http://annakirschner.com/
"Mondjam azt, hogy először csak pótlék volt a terem is, és a klub is, amivel kitöltöttem azt az időt, amit korábban Tibire fordítottam? Hetekig nem beszéltünk. Aztán felhívott. Onnantól néha beszéltünk és amikor látta, hogy komolyan gondolom elkezdett újra segíteni.



Én elhatároztam, hogy változtatok. El tudjátok képzelni, hányszor kaptam meg, hogy minek? Hányszor mondták, hogy én így vagyok jó? Hányszor vágták a fejemhez, hogy ilyen típus vagyok? Elmesélték, hogy hormonális okai vannak a hízásomnak. Csakhogy ebből SEMMI SEM IGAZ! Minek? Az egészségemért, a jövőmért, egy hosszabb, boldogabb életért. Így vagyok jó? Azért talán, hogy ne lógjak ki a közösségből és ne emlékeztessem őket arra, amit nekik is meg kellene tenniük? Ilyen típus? Lehet, de akkor hogyhogy 25 évig nem voltam az?

A hormonzavar nálam nem az elhízás oka volt, hanem a következménye. Meggyőződésem egyébként, hogy ez az esetek nagy részében így van. Az elhízástól szűnt meg a menstruációm, emelkedett meg a prolatin szintem és nem fordítva. Érdemes ezen elgondolkodni.

Szóval megszületett a döntés január 2-án. Senkinek nem szóltam, mert nem érdekeltek a kollektív kifogások, a kétkedő pillantások, a szkepticizmus. Tíz-tizenkét kiló leadás után elkezdték észrevenni. Azonnal azt hitte mindenki, hogy beteg vagyok. Itt tart a világ: egy súlyos betegséget könnyebben kezel, és elfogad, mintha valaki szabadon döntve változtat a szokásain, az életmódján.

20 kiló mínusz környékén elkezdett fájni a csípőm, majd minden porcikám. A testem elkezdett alkalmazkodni az új súlyhoz, a tartásom idomulni kezdett a megváltozott „statikai körülményekhez”. Kábé ebben az időben az eleddig helyén álló zsírpaplan ami körbevett elkezdett felpuhulni. Objektíven szemlélve: gusztustalan lett. Mint valami remegő, laza, pudingszerű réteg vett körbe és MOZGOTT! Hol ide, hol oda. Mintha egy, a testemtől független élő szövet lenne.

Sosem volt narancsbőröm. Most mindenféle fura dudorok jelentek meg különböző helyeken. Teljesen ráfókuszáltam. Rögeszmésen kenem, masszírozom, próbálom eltüntetni. MERT ÉRDEKEL ÉS ZAVAR! Ugyanakkor a barátok egy része, a duci lányok közössége elkezdett kiközösíteni. Azt mondják, már nem tartozom oda, más lettem. És tudjátok mi a fura? ÉN is így ÉRZEM! Azok a szavak, amiket évekig megértően hallgattam, amik miatt közösen voltunk haragban az élettel és hibáztattuk a sorsot, most üres kifogásnak tűnnek. Most nem fogadom el, hogy valaki azért nem sportol, mert magas a vérnyomása, fáj a térde, stb. Ma már azt mondom épp azért kellene mozognia, hogy megszűnjön a magas vérnyomás, az izületi fájdalom. Persze nem a maratont kell lefutni elsőre. Tibi annak idején, amikor rávett az edzőteremre azt mondta, hogy egy nagyon nagy súlyfelesleggel mozogni kezdő személynek az első hetekben, hónapokban csak sétálnia és nyújtania lenne szabad, hogy hozzászokjon a teste, hogy másra is használja. DE ezt a barátnőkkel, korábbi sorstársakkal nem lehet elfogadtatni. Alibik mögé bújnak: ananásztablettát vesznek és azt hibáztatják, hogy bár beszedik nem fogynak. Miért fogynának, ha az étkezésen semmit nem változtattak és zabálják akár éjszaka a csülökpörköltet jó sok krumplival? Régen még én is a termékben kerestem volna a hibát, most megmondom, hogy ez nem így működik. És a kapcsolatok, barátságillúziók fellazulnak, megszakadnak, valahogy éppen úgy, mint a hasam körül a zsírpaplan. De tényleg! Előbb mobilis lesz, majd lazulni vékonyodni kezd, végül eltűnik. Mert nem barátság volt. Csak sorstársak közössége, akik a saját gyengeségük miatt összejöttek, hogy az életet okolják.

Az se biztos hogy jó, ha a mindennapjaim jelentős részét a külső, a fizikum foglalja le. De törődni kell vele. Most gyűlölöm a testem. A saját félelmeim, rögeszméim vetítettem rá Tibire. Hogy Neki tulajdonítom azt az ellenérzést, amit jelenleg én érzek a saját testem iránt. Jelenleg nagyon nem vagyok jóban magammal. Ez a köztes állapot a legrosszabb. 141,4 kilósan tudtam hol a helyem, hová tartozom. Elhiszitek, ha azt írom még a férfiakkal is sikeresebb voltam? Most, ha valaki megszólít, vagy bókol, azonnal úgy reagálok rá, hogy gúnyolódik, bánt, hiszen én egy csúnya, dagi nő vagyok. Pedig egyre több bókot, ajánlatot, kedves figyelmességet kapok. Csak MÉG NEM TUDOM ÉLVEZNI, értékelni, ELHINNI. ,

Hihető, ha azt írom, hogy én akkor szembesültem igazán azzal, hogy hogy néztem ki, hogyan változom, és hogy mit csinálok, amikor a két segítőm felé felvállaltam honnan indultam? Most nehéz. Most úgy járok az utcán, hogy úgy érzem mindenki látja, hogy megereszkedett a bőröm, lóg a hasam, minden lépésnél ezer irányba rezegnek a zselészerű zsírcsomók és kényszeresen magyarázom mindenkinek, aki hajlandó meghallgatni, hogy diétázom, életmódot váltottam, honnan indultam és hová tartok. ÉS NEM TUDOM KEZELNI A DICSÉRETEKET. Mivel most, ebben az átmeneti közegben én rosszabbnak érzem a helyzetet, mint induláskor, úgy érzem, hogy ezek csak megnyugtatni akaró szavak. Úgy érzem, most egyik táborba sem tartozom se a régi kövér közösségembe, mert onnan kihullottam a változtatás miatt, se a normál alkatúak közé, mert oda még nagy vagyok.

Több tényező segített abban, hogy most nagyobb sikerrel vágtam bele a diétába:
  1.  Nem másokért, hanem magamért vágtam bele, nem megfelelési kényszerből, hanem mert így láttam jónak.
  2. A környezet: senkinek nem szóltam, így nem tudtak a legjobb szándékkal sem eltántorítani. Sportolók közt dolgoztam az elmúlt időszakban és önmagam előtt lett volna kínos, ha azt látom hogy nap, mint nap túlteljesítik önmagukat én meg nem bírom rávenni magam az edzésre, vagy megállni hogy ne három krémest egyek, hanem mondjuk csak egyet, vagy méginkább egyet se.
  3. Tibi, aki az elmúlt évek ellenére segít és mellettem áll.
  4. Fazekas Róbert diszkoszvető, aki szintén segít edzésben étkezésben és a szavaival, aki egy esti beszélgetésben elejtett mondatával olyan szintre emelt, ahonnan már nem lehetett visszafordulni, mert akkor méltatlanná váltam volna arra amit mondott.

Fazekas Robi volt az első kívülálló, akinek bevallottam hány kilóról indultam. Egy beszélgetés közben megkérdezte. Sokkot kaptam. Hogy a bánatba mondod ezt el valakinek, aki az egész életét a teste maximumra járatásával töltötte? Mondtam neki, hogy én ezt nem mondom el. Mire Robi végtelen kedvességgel azt mondta: Ugyan már! Sportolók közt teljesen normális, hogy ezt megbeszélik. Akkor én azt feleltem, hogy mindez lehet, de kettőnk közül csak ő sportoló, én nem. Erre Robi, akinek olyan hosszú az eredménylistája, mint Merlin szakálla azt mondta: Ezzel az edzésmunkával és diétával amit eddig csináltál, te már közénk tartozol!

Akkor úgy 25-28 kiló fogyásnál tartottam és úgy éreztem, hogy ennél többet nem lehet elérni. Majdnem feladtam. Holtpont volt. És akkor jött Robi, egy szintre emelt az olimpikonnokkal és tudtam, hogy nem fogom feladni. Ez után már nem lehet. Azóta ketten segítenek nekem edzésben, étkezésben, mikor ki ér rá. Robi és Tibi az én jó szellemeim.

Az étkezésem rendkívül egyszerű. Nem eszem finomított cukrot, fehér lisztet, péksüteményeket. A szénhidrátot gyümölcs, gabona vagy zöldség formájában veszem magamhoz nagyrészt délelőtt. A tipikus reggelijeim: sonka-paradicsom, tojás-paradicsom, ugyanez paprikával, zabpehely, vagy gyümölcssaláta.
Tízóraira joghurt vagy tejeskávé. Ugyan nem rágok vele, de az is 100-120 kalória. Nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ebédre valami natúr, vagy párolt húst eszem jó sok zöldséggel. Uzsonna általában tejeskávé, a vacsora edzés után pedig proteinturmix. Edzés után nem esik jól rágni, szilárdat enni.

Tehát naponta ötször viszek be tápanyagot, és igyekszem a szénhidrát bevitelt 100 gramm alatt tartani. Sokkal energikusabb vagyok, mint korábban.

Amikor a diétát kezdtem, 1800-2000 kalóriát ettem naponta és fogytam. Egyszerűen azért, mert a nagy test mozgatása, fenntartása a dupláját igényelte. Kábé három hónap után vittem le a kalóriát 1500 kölüle és újabb 3-4 hónap múlva 1200-ra. Ennél lejjebb már nem tervezem vinni.

141,4 kilóról indultam január elején, tegnap 85,01 kiló voltam. A plasztikai műtét 12-15 kiló bőrt fog levenni rólam a becslések szerint, tehát utána még 3-5 kiló alakformálós fogyás van hátra.

A legfontosabbnak azt tartom, hogy rászoktam a mozgásra, a rendszeres, kemény edzésekre. Nem csak az a lényeg, hogy a kiló megfeleljen a saját elvárásainknak. Az sem mindegy, hogy az a 65 kiló az izom, vagy, túlnyomórészt zsír. Nagyon fontos, hogy a diéta edzéssel járjon együtt, mert különben a fogyás nagy része izomból történik és akkor a végeredmény egy súlyra megfelelő, de tónustalan, vizes, lötyögős puha test lesz magas testzsír százalékkal ami egészségtelenebb, mintha magasabb lenne a testsúly, de edzett, feszes testben.

Én hetente öt-hat alkalommal megyek edzőterembe. Minden alkalommal kardiózom. Hangsúlyozottan nem futok. Akinek 10 kiló fölötti súlyfeleslege van, az ne fusson a fiúk szerint. Intenzíven sétálok lejtőnek felfelé 5-6km/h óra sebességel, a dőlésszöget 5-15% között váltogatva a Robival megbeszéltek szerint. Utána három napos ciklusokban váltakozva súlyzós edzéseket végzek. Az első nap mell-bicepsz, a második nap hát-tricepsz, a harmadik nap pedig láb és váll gyakorlatokat végzek. Ha időm engedi szaunázom is. Általában úgy igazítom, hogy sikerüljön.

Azt mondják, már nyertem 15 évet. Szerintem az sem mindegy, hogy azt a 15 évet milyen életminőségben töltöm el. A sport,a mozgás az életem részévé vált, munka helyett hivatást, célt, missziót adott. Boldogabb ember lettem. Nőként a korábban már leírtak miatt most épp nehéz, de tudom, hogy minden rendeződik majd. Emberként már jobb. Aktívabb, egészségesebb, energikusabb vagyok. A 227/110-es vérnyomásom, amit gyógyszerekkel alig tudtak levinni 160 körülre megszűnt. Gyógyszer nélkül 110-120/70 a vérnyomásom. És ezt csak a diétának, a sportnak köszönhetem. A prolaktin szintem, amit csak erős gyógyszerekkel lehetett kordában tartani beállt a normális szintre. Magától, hála a sportnak és a diétának. Évekig nem tudtam paradicsomot enni mert olyan savat csinált nekem, hogy majd belebolondultam a fájdalomba. Most a paradicsom a kedvencem, a gyomorsav okozta fájdalmakat pedig elfelejtettem. 141,4 kilósan fájtak az izületeim, a talpam, csak lapos cipőket hordtam és abban sem örültem, ha 100-120 méternél többet kellett gyalogolni. Most nincsenek fájdalmaim és 3-4 megállóra sem szállok buszra, villamosra, ha az idő engedi gyalogolok. Közel egy hónapja zsírégető tablettát szedek, napi 2x1 darabot. Edzés előtt beveszek egy szem L-carnitint.



Teljesebb életet élek és azon leszek, hogy másoknak is segítsek felismerni: jobb így."

6 megjegyzés:

  1. Én ma kezdtem a fogyókúrám és 118kg-ról indulok, szeretnék egy év múlva legalább 40-50 kg-val kevesebb lenni, és ezért nektek is köszönhetően, most érzek magamban annyi erőt, hogy menni fog.
    MUSZÁJ, hiszen élő példa (anyukám, 2009 decemberi lábamputációját idén júliusban egy stroke követte) is és a tegnap esti vércukor eredményem is (21,2) 28évesen... azt indolokja, hogy ELÉG ezt nem csinálhatom így tovább.

    Örülök, hogy van ez az oldal és hogy rátaláltam mindennap itt leszek, hogy erőt merítsek, mert van egy MÁLNA nevű 4 éves kislányom akit még fel kell nevelnem és a gyerekeit is látnom kell felnőni, és ezért mindent meg kell tennem!

    Köszönöm

    VálaszTörlés
  2. Kedves Nerus! Örülök, hogy elkezdted, és annak is, hogy segít a blog olvasása. Kitartást és sok sikert hozzá!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Nerus!
    Sok sikert Neked és gratulálok az elhatározáshoz. Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj!
    Önmagadért és a Kicsiért! Hidd el megéri!

    Üdv,
    Málna

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok a teljesítményedhez és további kitartást!

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok és fogadd elismerésemet! Egészen kivirultál :) Jól áll; csak így tovább! - Csilla

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű lettél, Málna :)

    VálaszTörlés