2011. szeptember 22., csütörtök

Elkerülni nem lehet, meg kell tanulni kezelni


Sajnos nagyon sokszor nem azért eszünk, mert éhesek vagyunk, hanem azért, mert nem tudunk ellenállni a csábításnak. 



Hányszor hallottuk már, vagy mondtuk már azt hogy: „A kisfiam/kislányom szülinapja volt, egyszer egy évben megengedhető.” Igen, egyszer egy évben megengedhető.

A gond csak az, hogy aztán jön az én szülinapom, a párom szülinapja, aztán anyósékat ünnepeljük, utána a szüleimet, közben a haveroknál is előfordul jó pár szülinap és névnap, hol itt, hol ott, sőt, a munkahelyen is, aztán a gyerek ballag, az enyém, aztán a rokonoké is, oda is el kell menni, majd következik húsvét, Karácsony, céges buli és persze rögtön utána Szilveszter is.


A magyar nép vendégszerető hírében áll és ki is tesz magáért! Hadd lássa a vendég, hogy szívesen látjuk, kínáljuk, sőt erőltetjük, tömjük belé az ételt: „Vegyél még! Mi van? Nem ízlik?” Ilyenkor enni kell, és szoktunk is, mert nem illik megsérteni a háziakat. Na meg aztán ennyi finomságnak ki bír ellenállni? „Na jó, de csak egy kicsit.” – válaszoljuk mi, de mivel ez már repeta … a kicsi is sok.

Nyáron általában el szoktunk menni nyaralni és, ha minden jól megy, akkor étteremben, büfékben eszünk, elvégre szabadságon vagyunk, a pihenés nekünk is jár, nem fogunk pont nyaralás alatt főzni. Reggel a svédasztal roskadozik a finomságoktól. Ki van fizetve, annyit ehetek, amennyit akarok, akkor miért ne ennék? Egyszer egy évben belefér. Majd utána leadjuk.

Persze vannak még esküvők, keresztelők és még hány és hány olyan összejövetel, ahol kötelező módon meg kell jelenni. Kihagyni nem lehet, a kaja ott van előttünk temérdek menyiségben, finomabbnál finomabb falatok.

Ha már elkerülni nem lehet, akkor meg kell tanulni kezelni! Más megoldást nem látok. Meg kell találni a középutat.

Azzal, hogy: „Ennyi belefér, egyszer egy évben, ez a kicsi nem árt, stb.” csak magunkat csapjuk be. Főleg akkor, ha ehhez még társul néhány otthoni zabálós nap is. A sok kicsi összegyűl és azon kapjuk magunkat, hogy csak épp a súlyunkat tartjuk (ez a jobbik eset), vagy hízunk.

Ilyen helyeken, ahol minden finomság kacsintgat nekünk és enni is kell, jobb végignézni a kínálatot és kiválasztani olyan ételt, ami nem annyira gyilkolja a diétánkat. Olyan helyeken, ahol svédasztal van, el lehet lenni egy salátával és egy citromos, sima vízzel. Ha pedig nem olyan a helyzet, akkor a lehető legkevesebbet kell fogyasztani: egy levest, amiben, ha van is tészta, legalább nem annyira kalóriadús, vagy egy szelet húst megenni salátával, vagy a helyzethez mérten valami kalóriaszegény ételt.

Most lehet lesz olyan, aki ezt elolvasva fel fog háborodni, de el kell dönteni, hogy mi a fontos. Diétázni, fogyni és minden ilyen alkalomkor végig enni a menüt nem lehet.

Régebb ilyen helyeken és alkalmakkor én is végig ettem amit lehetett. Aztán jó pár évvel ezelőtt gondok támadtak az epémmel és kaptam egy tiltólistát, vagyis előírták, hogy mit ne egyek. Gondolom mondanom sem kell, hogy a finom (és hizlaló) ételeknek nagy része a listán volt. Az én esetem és a fogyókúrázó esete annyiban más, hogy ha én megeszem azt, amit nem szabad, akkor sokszor epe krízisnek teszem ki magam, ami nagy fájdalmakkal, hányással, hasmenéssel és egyéb ilyen kellemetlen tünetekkel jár és nem egy napig, hanem sokszor két, három napig. A fogyókúrásnak legalább nem fáj azonnal, csak mérlegeléskor.

Az ilyen összejöveteleken nekem is válogatni kell, sajnos. Az elején kaptam hideget is, meleget is, esettől függően. Volt aki megértette és nem erőltette, volt aki bizony nem finomkodott a megjegyzésekkel. Kaptam ilyeneket, hogy: „Persze, most divat cérnavékony lenni”, „Vigyázz, nehogy meghízz”, „Biztos nem ízlik a főztöm”, „Mit finnyáskodsz?”, „Nem illik válogatni”, „Ez a kicsi nem árt meg” stb.

Nem mondom, hogy jól esett, hisz azért volt sértő is közte, de túltettem magam rajta. Aki igazán szeret és törődik velem, az megértette, sőt, már volt olyan is, hogy egy szülinapon az ünnepelt rendelt 11 db tejszínhabos sütit, és nekem egy kakaóst, mert tudta, hogy nem tudom megenni a tejszínhabot. Most nem azt mondom, hogy rendelni fognak nektek diétás kaját, de még az is megeshetik, nincs kizárva. Például családi körben mindenki tudja, hogy nem ehetek bizonyos dolgokat így többnyire nem is kínálnak vele, eszek amit tudok és olyan is van, hogy diétás fogást is készítenek. Szóval aki nem érti meg, azzal nem kell foglalkozni. Én mindig azt mondtam, hogy nekem fog fájni, nem neki, és amikor a földön fetrengek, ő nem fog jönni, hogy átvegye a fájdalmat, szóval … mi a fontosabb?

Mikor hozzám jön vendégségbe olyan, aki vegetáriánus, vagy fogyózik, ezt tiszteletbelin szoktam tartani és úgy készítem a kaját, hogy jó legyen. Nem erőltetem, megmondom, hogy szolgálja ki magát és, ha nem eszik semmit, akkor sem haragszom meg. Ez szerintem így tisztességes.

Esküvőkön sajnos az a tapasztalatom, hogy nem nagyon gondolják át mennyi kalóriát és mennyi mennyiséget etetnek meg a vendéggel 6 – 8 – 10 óra alatt, ezért nagyon oda kell figyelni. Tény, hogy ott sem szegeznek pisztolyt a fejünkhöz, de ilyenkor mindenki hülyére eszi magát mondván, hogy ha már annyi pénzt oda kellett ajándékozni, akkor együnk is valamit. Igaz, hogy ajándékozni kell, de rangsorolni kell a dolgokat, fontossági sorrendbe. Mi a fontosabb? A diéta és a fogyás? Vagy az, hogy hülyére zabáljuk magunkat, mert ugye fizettünk érte? Én ilyenkor kicsit eszek az előételből, a levesből is fél adagot, másodiknak általában, ha sült hús – sült krumpli páros van, akkor csak a sült húst eszem meg (egy kisebb, vagy fél darabot) salátával. Sütiből, tortából a minimálisat, vagy egyáltalán nem fogyasztok, üdítő és alkohol ki van zárva.

A másik dolog, amire nagyon oda kell figyelni az az, hogy mennyi ételt készítünk ünnepekkor. Megfigyeltem, hogy legalább kétszer annyit készítünk, mint amennyit egészséges elfogyasztani. Hölgyeim, nem attól ünnep az ünnep, hogy roskadozik az asztal a sütitől, a húsoktól meg egyéb ételektől. Nem kell a családot büntetni, ha valaki fogyózik, de érdemes meggondolni, hogy nekik vajon jó az a tömérdek kaja, amit Karácsonyra készítünk, esszük amíg elfogy, mert kidobni nem fogjuk, aztán rögtön jön Szilveszter, amire ismét kellőképp „magyarosan” készülünk és aztán jönnek a nagy fogadalmak, hogy január 1-től szigorú fogyókúra.

Meg kell találni a középutat, le kell mondani dolgokról a cél érdekében, valamit valamiért. Kifogásokat lehet találni, de nem érdemes. A másik fontos dolog pedig az, hogy ki parancsol nekem, én vagy a gyomrom?

Én így látom a dolgokat és így szoktam eljárni, de szívesen venném, ha ti is megosztanátok a véleményeteket az olvasókkal. Szerintem tanulhatnánk egymástól. Névtelenül is lehet írni, ha van olyan, aki nem akarja vállalni a kilétét.

Köszönöm.

1 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon jó kis téma .
    Én is pont ezekkel szembesülök nap mint nap .

    VálaszTörlés